top of page

Óvodánk

 

„Kis gyermekem csak nézzél szerte szét, éretted van itt minden ami szép" (Várnai Zseni ) 

Őrbottyán Pest megyében Vác és Veresegyház között található. Napközi Otthonos Óvodánk négy épületben, tizennégy csoporttal működik. A központi Napsugár óvoda épületében négy csoport, a hozzá tartozó Gödör- Kismókus óvodában három csoport van elhelyezve. A Bottyáni Margaréta tagóvodát 2006-ban adták át három csoporttal, melyet 2010 nyarán három újabb csoporttal bővítették, így jelenleg hat csoporttal működik.
Közoktatási-nevelési Intézményfenntartó Társulásban 2008. szeptember 1-jével hozzánk csatolták tagintézményként a Kisnémedi óvodát, ahol egy csoport működik. Külső formájában eltérő a négy épület, de mindegyikben gyermekszerető felnőttek várják az óvodássá cseperedett gyermekeket. 

Gyermekcsoportjaink a 2019/2020-as tanévben:
 

Központi Napsugár Óvoda

Napraforgó nagycsoport (Létszám: 23 fő.  Óvodapedagógus: Ullmann Mária és Vezsenyi Enikő. Dajka: Pfalczer Mónika)

Nyuszi mini csoport (Létszám: 17 fő.  Óvodapedagógusok: Tóth Lászlóné (Erika néni) és Szabóné Oszaczki Edina. Dajka: Mészárosné Szigeti Erika)

Pillangó kiscsoport (Létszám: 25 fő.  Óvodapedagógus: Volentics Krisztina és Hodozsó Ildikó. Dajka: Rohfeld Zoltánné (Ildi néni).

Szivárvány nagycsoport (Létszám: 20 fő.  Óvodapedagógusok: Gazdagné Kovács Krisztina és Gál Brigitta. Dajka: Kovács Sándorné (Ildi néni)

Pedagógiai asszisztens: Katona Lászlóné (Andi néni) és Izsó Györgyné (Kata néni)

Bottyáni Margaréta Tagóvoda 

Kisvakond kiscsoport (Létszám: 24 fő.  Óvodapedagógus: Lugosi Anna (Panni néni) és Hacskóné Bezzeg Alexandra. Dajka: Ignáczné Kovács Zsuzsanna)

Maci nagycsoport (Létszám: 15 fő.  Óvodapedagógusok: Szabóné Molnár Katalin . Dajka: Szabó Tímea)

Méhecske nagycsoport (Létszám: 17 fő.  Óvodapedagógusok: Fekete Fruzsina és Lencsés Mariann. Dajka: Farkasné Tódor Ilona)

Micimackó középső csoport (Létszám: 21 fő.  Óvodapedagógus: Nagy Gáborné (Gyöngyi néni és Zsák Alexandra. Dajka: Fábiánné Jekkel Éva )

Mikiegér nagycsoport (Létszám: 23 fő.  Óvodapedagógusok: Becskeháziné Szabados Rita és Piri Jánosné (Tündi néni) . Dajka: Oláh Zoltánné)

Süni mini csoport (Létszám: 17 fő.  Óvodapedagógusok: Káplárné Gimesi Julianna és Fülöpné Lukács Margit. Dajka: Lukácsné Horváth Zsuzsanna)

Pedagógiai asszisztensek: Pappné Várnai Marianna


Gödör Kismókus Óvoda 

Katica vegyes csoport (Létszám: 19 fő .  Óvodapedagógusok: Csizik Csilla és Pupos Veronika. Dajka: Maksa Jánosné (Kriszti néni)

Manócska nagy-középső csoport (Létszám: 23 fő .  Óvodapedagógusok: Utassy Helga Lilla (Helga néni) és Gyöngyösi Jenőné. Dajka: Ábrány Jánosné (Judit néni)

Százszorszép kis csoport (Létszám: 24 fő.  Óvodapedagógusok: Diamantné Bodák Ildikó és Varga Renáta. Dajka: Felberbauer Nóra)

Pedagógiai asszisztens: Bartha Endréné

Kisnémedi Tagóvoda:

Gomba vegyes csoport (Létszám: 23 fő.  Óvodapedagógusok: Misnyovszkiné Tóth Angéla és Hrozina Zsoltné (Anikó néni). Dajka: Szuhánszki Jánosné (Anikó néni)

Az óvoda személyi feltételrendszere:

Óvodavezető: 1 fő 
Óvodapedagógus: 27 fő 
Logopédus-gyógypedagógus 1 fő 
Dajka: 14 fő 

Pedagógiai asszisztens: 4 fő
Óvodafűtő-karbantartó: 1 fő 
Óvodatitkár: 1 fő 
Összesen: 49 fő 
 

Felsőfokú szakképzettséggel 26 óvodapedagógus rendelkezik. Szakközépiskolát végzettek száma 2 fő. Szakvizsgája 7 óvodapedagógusnak van. Óvodapedagógusaink rendszeres továbbképzéseken vesznek részt az adott nevelési év lehetőségeit kihasználva, hogy meg tudjanak felelni korunk kihívásainak. A pedagógiai asszisztensek, dajkák munkáját fontos kiegészítő résznek tekintjük a gyermekekkel való foglalkozásokon, - a gyermekcsoportban, mosdóban, öltözőben, udvaron - az óvónőkkel koordinálva. A rászoruló gyermekek fejlesztését segíti a logopédus-gyógypedagógus. 
Az óvoda adottsága kedvező az aktív, kreatív nevelőmunka szempontjából. Óvodánk nevelőtestülete az elmúlt években folyamatosan bővült. Legfontosabb feladatunk az új kolléganők megnyerése programunk elfogadására és az újabb kezdeményezések beindítására. A nevelőtestületben a kollégák jól érzik magukat, szükségesnek érzik a nevelési tervek építését, a saját koncepció kidolgozását. A munkatársak egymás közötti kapcsolatában döntően a pozitív hozzáállás a jellemző, az egymás iránti tolerancia, empátia érzékelhető. Megfigyelhető a nyitottság, az információ iránti igény, mások munkájának megismerése és értékelése, a továbbképzéseken hallottak átadása. Fontosnak tartjuk az egy csoportban dolgozó óvodapedagógusok és dajkák jó együttműködését, a gyermekekre vonatkozó információk átadását, az észrevételek megbeszélését. 

 

Óvodánk nevelési alapelvei:

 

„Engem ne emeljen a magasba senki, Ha nem tud addig tartani, Míg tényleg megnövök. Guggoljon ide mellém, Ha nem csak hallani, De érteni akar Hogy közel legyen, A szívdobogásunk.”(Birtalan Ferenc)

Óvodánkban a nevelés tudatos személyiségformáló tevékenység. Fejlesztő hatása következetes, folyamatos egymásra épülő tevékenységek során alakul ki. Szeretnénk, ha nevelésünk hatására önállóan, szabadon vizsgálódó, kutató, kísérletező, problémát és feladatot önállóan megoldani képes személyiségek alakulnának ki, akik helyes erkölcsi magatartást követnének.

Piaget megfogalmazásában: 
"Egy humánus, demokratikus szellemű társadalomban olyan személyiségfejlesztő nevelésre van szükség, amely biztosítja a gyermek spontán és rendszeres ismeretszerzésében és életfeladataik megoldásában a következetes és szabad aktivitást, az önálló véleményalkotást, a külső kényszer nélkül a társadalom erkölcsi normáihoz az igazodást, a közösségben - kölcsönösségi alapon egymás tiszteletben tartásával - a termékeny, alkotó együttműködést." 

A gyermek csak olyan légkörben tud szabadon tevékenykedni, ami személyiségének fejlődését biztosítja. Környezetéhez való viszonyát bővülő ismerete, gazdagodó érzelmei, és a körülötte zajló események iránti nagyfokú érdeklődés határozza meg. Ezért fontos, hogy a gyermekek számára olyan légkört teremtsünk, amelyben érzelmeit szabadon kinyilváníthatja, gazdag tevékenységekből válogathat, és mindezt életkorának megfelelően, játékosan, cselekvések sorozatában szabadon teheti meg. A hatékony érzelmi nevelés érdekében különös figyelmet fordítunk a foglalkozásokon elsajátítandó ismeretkör tartalmi jellegére, tanulásának megfelelő módjára. A gyermeki érdeklődés felkeltése, a téma vonzóvá tétele minden óvónőnek elsődleges feladata. Közös foglalkozásainkon jellemző a kellemes, derűs légkör, a résztvevők közötti kommunikáció, egymás iránt érzett szeretet, együttműködési kézség.Minden gyermeknek önmagához képest kell fejlődnie. Elfogadjuk az egyéni különbségeket, és onnan differenciáltan, megoldási lehetőségek választásával, egyéni foglalkoztatással segítjük a gyermekek fejlődését.

Nevelésünk alapelvéből kiindulva célunk: Az óvodások nyugodt, élmény gazdag harmonikus fejlődésének elősegítése az életkori sajátosságok figyelembevételével. Sokoldalú képesség fejlesztéssel a gyermeki személyiség egészére irányuló fejlődésének biztosítása, elősegítése.

 

Programunk tevékenységformái:

 

1. Játék
2. Verselés, mesélés, dramatikus játék 
3. Mozgás 
4. Rajzolás, festés, mintázás, kézi munka 
5. Ének, zene, énekes játék, gyermektánc 
6. Külső világ tevékeny megismerése 
7. Külső világ tevékeny megismerése  matematikai tartalommal 
8. Munka jellegű tevékenységek

 

Az óvodáskorú gyermek életeleme a mozgás. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy különböző tornaeszközök folyamatos használatával lehetőséget teremtünk a mozgásfejlesztésre. Minden lehetőséget ki használunk arra, hogy sok időt tölthessünk a szabadban. Óvodánk udvara állandóan bővül olyan eszközökkel, amelyek használatával a gyermekek mozgáskoordinációja biztosabb, fejlettebb lesz.

Feladatunk: A játékhoz olyan légkör megteremtése, ahol gyermek szabadon dönthet abban, hogy kivel játszik, milyen játékot választ, milyen témát dolgoz fel, milyen eszközökkel jeleníti meg azt, milyen helyet választ és mennyi ideig tart a játéka. A kreatív légkör segíti a gyermekek ötleteinek kibontakozását, az alkotó együttműködés kialakulását. A játék minden esetben szabadon választott tevékenység, mi az együttjátszás során eszközöket biztosítunk, szabályokat alakítunk ki, de mindig szem előtt tartjuk, hogy a gyermekek feszélyezettség nélkül tudjanak önállóan, vagy társaikkal önfeledten játszani. A folyamatosságot biztosítja a napirend, amelyet úgy alakítottunk ki, hogy a gyermekek játék idő alatt egyéni szükségleteiknek megfelelő időben fogyaszthatják el a tízórait. A többféle ötletből kialakított folyamatos játék fejleszti a gyermekek kommunikációs képességét, szabálytanulási kézségét, társaihoz való viszonyát az együttes cselekvő képességet. A játék során szerzett tapasztalatok, benyomások, élmények alapján a gyermekek tanulnak s általa fejlődnek. Bizonyított tény, hogy az óvodás gyermek értelmi képessége: érzékelése, észlelése, emlékezete, figyelme, képzelete, képszerű szemléletes gondolkodása leginkább a játékon keresztül fejlődik. Programunkban helyet kap az óvónő által kezdeményezett foglalkozásokon megvalósuló tanulás, amelyek számtalan probléma és feladatmegoldás lehetőségét adják a gyermekeknek. Eszerint a játékba integrált tanulás azt jelenti, hogy az óvónő által kezdeményezett tevékenységek a játékidőben zajlanak, úgy, hogy közben a játék folyamatos.

 

Verselés, mesélés, dramatikus játék: A nyelvi képességek fejlesztésének leghatásosabb módszere a mese, vers, bábozás és a dramatikus játékok. Ezeken keresztül a gyermekek elsajátítják a helyes ejtést, a tiszta beszédhallást és a nyelvtanilag helyes beszédet. A gyermekek a mesékből, versekből sok új fogalmat, régi kifejezést ismernek meg. A bábjátékban, dramatikus játékban, önkifejezésüket bontakoztathatják ki. Lehetőségük van a szókincsbővítés mellett a társalgásra, önálló versmondásra.

 

Ének,zene, énekes játék, gyermektánc: 
A zenei nevelés célja: A közös éneklés, a közös játék örömének megéreztetése, felfedeztetése. A jó zenei nevelés nem korlátozódik a tervezett foglalkozásokra, hanem átszövi az egész napunkat. A gyermekek közötti hangulatkeltés egy-egy csendes dal dúdolásával érzelmi állapotuk feltöltését vagy éppen megváltoztatását eredményezheti. Játékhelyzetekhez hangutánzást kapcsolhatunk, évszakokhoz, eseményekhez énekeket, mondókákat, melyek a gyermekek ritmusérzékét fejlesztik. A zenei nevelést kötött és kötetlen jelleggel mikrocsoportos formában szervezzük. Az énekes játékok mozgásanyaga- a párcsere, szerepcsere, kapus, hidas, sorgyarapító-fogyó játékok –az óvodás korosztály néptáncának tekinthető.

 

Rajzolás, festés, mintázás, kézimunka: 

Célja: a gyermekek élmény és fantázia világának képi, szabad önkifejezése. A gyermekek tér, forma, szín képzetének gazdagítása, esztétikai érzékenységük, szép iránti nyitottságuk, igényességük alakítása. A képalakító tevékenységeket, élményekhez kapcsolódó témák feldolgozását, változatos technikák alkalmazásával segítjük. Rajzolunk zsírkrétával, színes ceruzával, festünk, ragasztunk, ollóval vágunk, varrunk, gyurmázunk, agyagozunk. A gyermekeknek biztosítjuk az eszközöket, és segítjük őket a különböző technikák elsajátításában, kreativitásuk alakulásában.

 

Mozgás: Az óvodáskorú gyermekek életeleme a mozgás. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy különböző tornaeszközök folyamatos használatával lehetőséget teremtsünk a mozgásfejlesztésére. Minden lehetőséget kihasználunk arra, hogy sok időt töltsünk a szabadban. Óvodánk udvara állandóan bővül olyan eszközökkel, amelyek használatával a gyermekek mozgáskoordinációja biztosabb, fejlettebb lesz.

 

Külső világ tevékeny megismerése: A megfelelő alkalmak idejében történő felismerése, a gyermeki figyelem odairányítása a környezetünk adta lehetőségekre, nem csak a természet iránti szemlélet formálását, hanem az ok-okozati összefüggések meglátását is eredményezi. A gyermekek fejlesztése közvetlen tapasztalat és élményszerző udvari megfigyelések, séták alkalmával történik. A valós élethelyzetek természetes módon teszik lehetővé, hogy a gyermekek a környezetükben végbemenő változásokat felismerjék. Lehetőségük van arra, hogy észrevételeiket, gondolataikat megfogalmazzák, és azokat összefüggően kifejezhessék, ezáltal szókincsük bővül, beszédkészségük fejlődik. A témákat az évszakok köré rendezzük ezáltal minden lehetőség adott arra, hogy a természetben lévő változásokat nyomon követhessék. Foglalkozunk a gyalogos közlekedés szabályival, a közlekedési eszközök megismertetésével, napszakokkal, a vadon és szabadon élő állatokkal. Beszélgetünk testünkről, egészségvédelemről, orvos munkájáról. Sokoldalú ismereteiket felhasználhatják a társadalmi környezetükben, játékok során, pedig újra feleleveníthetik tudásukat.

 

Külső világ tevékeny megismerése  matematikai tartalommal: 

Célunk: megteremteni annak lehetőségét, hogy komplex tevékenykedések, cselekvések, játékok során a gyermekek matematikai képességei fejlődjenek, pozitív viszony alakuljon ki bennük a későbbi matematikához. Az óvodás évek alatt többször éljék meg, érezzék át a felfedezés, rátalálás, felismerés tudás örömét. 
Feladatunk: A gyermekek matematikai érdeklődésének felkeltése, az elemi ok-okozat összefüggések felismerése, megtapasztalása. A gyermekek probléma felismerő és probléma megoldó képességének fejlesztésével a logikus gondolkodás megalapozása. A feladtok megoldásával az önállóság és a szóbeli kifejezőképesség fejlesztése. Az óvodáskorú gyermekek életkori sajátosságainak figyelembe vételével a matematikai ismereteket mindig játékos, mikrocsoportos formában, eszközök segítségével sajátíthatják el. Tárgyak, személyek halmazokba rendezését végezhetik tulajdonságok, majd rendezési szempontok alapján. Számfogalmakkal ismerkedhetnek, számlálást, párosítást, összemérési feladatokat oldhatnak meg. Gyakorolhatják a térbeli tájékozódást, a relációk felismerését, ellentétpárok fel állítását. Megismerkednek síkmértani formákkal, méréssel, téri irányokkal. Ezáltal képessé válnak egyszerű problémák felismerésére és megoldására. Megfelelő biztonsággal tájékozódnak a térben és síkban, képesek matematikai műveleteket cselekvés közben játékosan megoldani.

 

Munka jellegű tevékenységek: Az óvodások munkajellegű tevékenysége a játékból bontakozik ki, elsősorban önmagukért és a közösségért végzik. Az óvónő segítségével, majd egyre önállóban, öntevékenyen végzik a munka jellegű tevékenységeket. Alkalomszerű munkákat a gyermekek önálló vállalkozás alapján végzik. Szívesen segítenek, a rájuk bízott feladat elvégzését minden alkalommal, dicsérettel jutalmazzuk.

 

Az óvoda hagyományai, jeles napjai, ünnepei:

 

Mihály napi vásár, Szüret, Állatok napja, Advent, Mikulás, Karácsony, Farsang, Március 15., Víz világnapja, Húsvét, Föld napja, Anyák napja, Madarak-fák napja, Gyermeknap, Évzáró – ballagás

 

Az óvoda kapcsolat rendszere:

 

Az óvoda elsősorban a családdal együttműködve valósítja meg feladatát.

 

Kapcsolattartás formái: 

-családlátogatás

-napi tájékoztatás 

-szülői értekezletek 

-fogadóóra 

-nyílt nap

Kapcsolatunk folyamatos még a: 

-fenntartóval

-gyermekjóléti és családsegítő szolgálattal, 

-iskolával, 

-közművelődési intézményekkel

-pedagógiai szakszolgálatokkal.

​Óvodapedagógusaink rendszeres továbbképzéseken vesznek részt, hogy meg tudjanak felelni korunk kihívásainak. Helyi nevelési programunkban olyan erkölcsi, érzelmi tartalom jelenik meg, amely minden kisgyermek számára családias légkört, kiegyensúlyozott, nyugodt óvodáskort biztosít.

bottom of page